2021-BEN IS KERESSÜK AZ ÉV NŐI PÉLDAKÉPÉT BARANYÁBAN!

2021.01.27. - szerda

A Pécsimami által idén harmadik alkalommal kiírt pályázat célja, hogy megmutassuk: a család és a gyermekvállalás nem gátja a munkában való kiteljesedésnek: sőt!

Az elismerés olyan egyszerű, hétköznapi nőkre hívja fel a figyelmet, akik a munkában és a családi életben is példaértékűen helytállnak, így mások számára is inspirációként szolgálnak.

Kiknek a jelentkezését várjuk?

2021-ben is két díjat ítélünk oda: egy szakmai- és egy közönségdíjat. Emellett a vírushelyzetre való tekintettel egy különdíjat is szeretnénk átadni, a különdíjast a zsűri az egészségügy területén dolgozó pályázók közül választja ki.

Kik nevezhetnek, illetve jelölhetők más által a díjra? Akik:

  • Baranya megyében élnek,
  • munkájukban, szakmájukban sikeresen helytállnak, bármilyen terülten dolgoznak (alkalmazott, vállalkozó stb.)
  • harmonikus, kiegyensúlyozott családi életet élnek, valamint
  • azt is megosztják velünk, hogy hogyan tudják összeegyeztetni a munkát és a családi életet.

A jelentkezés egyszerű, mint az 1x1!

Akár saját magad is nevezheted a díjra, akár jelölhetsz is valakit, aki szerinted megérdemelné. A sikeres pályázathoz csupán három kérdésre kell válaszolni, melyre 2021. február 19-ig van lehetőség!

Közönségdíj, szakmai díj, különdíj

Az összes benyújtott - és a pályázati kiírásnak megfelelő - pályázatra a Facebookon lehet szavazni február 24-től március 5-ig, hogy kiderüljön, ki lesz a közönségdíjas női példakép Baranyában 2021-ben!

A beküldött pályaműveket a Pécsi Család és KarrierPONT testülete fogja elbírálni és egyet fog kiválasztani közülük, aki a szakmai díjat kapja, valamint egy egészségügy területén dolgozó pályázót, aki különdíjban részesül.

Eredményhirdetés 2021. március 8-án, Nőnapon.


Díjak:

A közönségdíjas, valamint a szakmai díjas pályázót is

  • fejenként 40 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal,
  • a tavalyi szakmai díjazottunk által felajánlott ajándékcsomaggal, és
  • emlékplakettel díjazzuk!

Különdíjasunk pályázatát ajándékcsomaggal és emlékplakettel ismerjük el.

 


(Ha valaki mást jelölsz: felvesszük vele a kapcsolatot.)

Valamennyi pályázati kiírásnak megfelelő pályaművet közzétesszük, melyek a baranya.munkacsalad.hu weboldalon lesznek elérhetők 2021. február 24-től.

A pályázókra 2021.március 5-ig a Pécsi Család és KarrierPONT Facebook oldalán lehet szavazni.

2021-es jelöltek:

Az Év női példaképe pályázat 2019-ben és 2020-ban a „Munka ÉS Család – A nők munkaerő-piaci helyzetének javítása és Nő-Köz-Pont létrehozása Pécsett” című, EFOP-1.2.9-17-2017-00082 számú pályázati projekt elemeként valósul meg.


SZABÁLYZAT / RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK / ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ