Szabóné Szalay Csilla, a "Ki legyen az Év Női Példaképe Baranyában?" pályázat jelöltje

Foglalkozás, legnagyobb szakmai sikerek:

2001-ben végeztem Szombathelyen szociális munkásként, majd 2009-ben okleveles szociális munkás lettem. 2010-ben szakvizsgáztam a gyermekvédelmi alapellátás témaköréből. 2001-ben kezdtem el dolgozni a gyermekvédelemben szülővárosomban Szombathelyen, azaz pont az idei évben 20 éve. 2002 nyarán költöztem Baranya megyébe, és kezdtem el dolgozni a pécsi Család- és Gyermekjóléti Szolgálat kertvárosi intézményében, a jelenlegi Esztergár Lajos Család- és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ jogelődjénél. A 20 év alatt voltam családgondozó, Baranya megyében a gyermekjóléti szolgálatok módszertani szaktanácsadója, a Belvárosi Szakmai Egység Családsegítő Szolgálatának szakmai vezetője, észlelő- és jelzőrendszeri tanácsadó és 2018 óta pedig az óvodai és iskolai szociális segítők szakmai munkáját koordinálom. Részt vettem az óvodai és iskolai szociális segítés hazai bevezetésében, e speciális feladat szakmai ajánlásának elkészítésében. Jelenleg a Pécsi Tudományegyetem Bölcsésztudományi Kar Közösségi és Szociális Munkások Tanszékén óraadóként veszek részt az iskolai szociális munkás képzésben. Munkám során mindvégig a gyermekek mindenek felett álló érdekét, a munkatársaim biztonságos és hatékony munkavégzését, valamint a jó kapcsolatokon és kommunikáción alapuló szakmaközi munkát tartottam szem előtt.

A 2020-as év a járványhelyzettel együtt új szakmai kihívásokat hozott magával. Az alapfeladatokon felül új prioritások kerültek előtérbe, mely azt igényelte, hogy a jól megszokott, biztonságos szakmai közegből, a komfortzónánkból kizökkenjünk és olyan problémákat oldjunk meg, melyekkel korábban nem találkoztunk. Az élelmiszer adományok gyűjtésével, majd kiosztásával, a gyermekek digitális oktatásának segítésével, valamint a magányos, szociális kapcsolatok beszűkülésével küzdő idősek mentális megsegítésével, Pécs városának PAPI Programjában való aktív részvételével próbáltuk munkatársaimmal együtt támogatni mindazokat, akik ezt igényelték. Ezzel együtt fantasztikus emberekkel sikerült megismerkednünk, új együttműködési lehetőségeket tapasztaltunk meg, soha nem látott összefogással.

Az elmúlt 20 évben a munkámban igyekeztem mindvégig kreatív és dinamikus maradni, folyamatosan megújulni. Szívesen veszek részt innovatív, új szolgáltatások kidolgozásában, modellezésében, kivitelezésében, mellyel a szociális ágazat fejlesztése kerül előtérbe. Ebben teret is kapok, hiszen Intézményünk vezetése szintén a szolgáltatásfejlesztésben, a magas színvonalú szakmai tevékenységben hisz. Jelenleg 25 fő óvodai és iskolai szociális segítővel dolgozom közvetlenül, akik folyamatosan inspirálnak. Híve vagyok a csapatmunkának, az új módszerek elsajátításának, a tudás kölcsönös átadásának. Célom, hogy eljusson a lakossághoz és a társszakmák szakembereihez is annak a munkának a jelentősége és fontossága, melyet az Esztergár Lajos Család- és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ munkatársai végeznek. A szociális szakemberek munkájának megismertetését, társadalmasítását fontosnak tartom ahhoz, hogy a problémával küzdők segítséget tudjanak kérni életkortól függetlenül azzal a tudattal, hogy van segítség!

Család bemutatása:

Férjemmel 22 éve ismerjük egymást. 2005-ben mentem férjhez és még ugyanebben az évben megszületett első kislányunk, Anna. 2007-ben született meg Luca lányunk, majd 2012-ben Rékánk és 2014-ben kisfiunk, Ákos. Mindig többgyermekes családi létről álmodtam. Számomra ez volt a természetes, mert nekem is van két öcsém, akikkel a mai napig nagyon szoros a kapcsolatom. A férjem aneszteziológus és intenzív terápiás szakorvos. A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ munkatársa. Mind a munkában, mind a szakmai fejlődésben kölcsönösen támogattuk egymás az elmúlt 22 évben. A családi létemben, anyaként ugyanolyan dinamikusak a mindennapjaim, mint a munkámban. A gyermekek mindig adnak feladatot. Egy átlag napon akár 100 km-t is megteszek Pécs városán belül, mire minden gyermek eljut a köznevelési intézménytől az edzésig, majd haza. Nálunk soha nincs csend (csak éjszaka). A vacsora különleges alkalom. Ekkor meséli el mindenki a napi történéseket. Ezt szeretem a legjobban. Igyekszem megteremteni a munka és a család közötti egyensúlyt. Amíg a gyermekeim igénylik a figyelmemet (márpedig a 15 éves ugyanúgy igényli, mint a 6 éves), addig nincs más, csak ők.

Legnagyobb kihívás a munka és család összeegyeztetésében; megoldás:

A legnagyobb kihívás a 24 óra beosztása. Sokszor érzem úgy, hogy 48 órára lett volna szükségem ahhoz, hogy mindent megcsináljak. Nem szeretek félbe hagyni semmit. Így marad a kevés alvás. Ezen felül a mi családunk nem hagyományos családi napirenddel bír. Munkánk gyakran nem a tipikus 8-16 óráig tartó tevékenység. Viszont minden gyermekünk az iskola mellett sportol, zenét tanul. Ezen felül Apa az orvosi hivatásból kifolyólag gyakran nincs itthon, nem elérhető a család számára. Ezért gyakran kell kreatívan logisztikáznom, hogy mindenki időben odaérjen a célállomásra, és én se késsek el sehonnan sem.

Amit még kiemelnék az a munkámból adódó mentális terhelés. Gyakran találkozunk szociális szakemberként nagyon nehéz sorsokkal, életutakkal. Én alapvetően érzékeny embernek tartom magam, ezek a sorsok, egyéni tragédiák megérintenek. Gyermekeimtől igyekszem távol tartani a rút valóságot, de mindemellett arra tanítottam őket, hogy legyenek empatikusak, ne menjenek el a bajban lévők mellett. A mai világban, amikor az énközpontúság az uralkodó attitűd és az anyagi javak határozzák meg az elfogadást már a legfiatalabb korosztályban is, nagyon nehéz megfelelő mintát mutatni a gyermekeinknek a szolidaritásról, empátiáról. Mindez anyaként és szakemberként is komoly kihívás elé állít.