Oláhné Tóth Piroska, a "Ki legyen az Év Női Példaképe Baranyában?" pályázat jelöltje

 

Foglalkozás, legnagyobb szakmai sikerek:

Egészségügyben dolgoztam, majd eladóként boltban és takarítónőként. Jelenleg egy cégnél dolgozom: dísznövényeket csinálunk, amit nagyon szeretek. Mindig, minden körülmény között megálltam a helyem. A kislányom 3 hónapos kora óta dolgozom, ő most 2 éves.

Család bemutatása:

4 gyermekem van és egy unokám. 2, 7, 13, 20 éves gyerekek, unokám pedig másfél éves. A férjem 2 éve vesztette el a lábát 38 évesen, ami a családnak egy hatalmas tragédia volt, mind lelkileg mind anyagilag. Én dolgozok napi 8 órában, vezetem a háztartást, tanulok a gyerekekkel és nevelem őket.

Legnagyobb kihívás a munka és család összeegyeztetésében; megoldás:

Minden nap egy kihívás számomra, amit szeretek is, de fárasztó is egyben. Minden nap munka után mosás, főzés, takarítás, gyereknevelés, tanulás. Ez az igazi kihívás számomra és a munkahelyemen való maximális helytállás.

Szavazz az „Év női példaképére”!

Az „Év női példaképe” pályázattal az elmúlt 2 évi  sikerek után az idei évben ismételten azokat a Baranya megyei nőket, anyákat szeretnénk elismerni és bemutatni, akik a munka és a családi élet területén is példaértékűen helytállnak, hogy mások számára is inspirációként szolgáljanak.

Az összes benyújtott - és a pályázati kiírásnak megfelelő - pályázatra a Facebookon lehet szavazni február 24-től március 5-ig, hogy kiderüljön, ki lesz a közönségdíjas női példakép Baranyában 2021-ben!

A beküldött pályaműveket a Pécsi Család és KarrierPONT testülete fogja elbírálni és egyet fog kiválasztani közülük, aki a szakmai díjat kapja, valamint egy egészségügy területén dolgozó pályázót, aki különdíjban részesül.

Eredményhirdetés 2021. március 8-án, Nőnapon.

Sok sikert kívánunk a résztvevőknek!

A jelöltekre itt tudsz szavazni! (A képet likold, az jelenti a szavazatot!)