Orsós Ivett, a "Ki legyen az Év Női Példaképe Baranyában?" pályázat jelöltje

 

Foglalkozás, legnagyobb szakmai sikerek:

A nevem Csoda Ivett, melyet a sok kedves ember ragasztott rám a hosszú évek alatt. Azt szokták mondani: „Menj a CsodaIvetthez, ő majd segít neked!” 10 éve foglalkozom meditációval, önismereti tanácsadással. Először csak önmagam miatt, hogy jó és boldogabb, harmonikusabb életet élhessek. Majd lassan elindítottam egyéni vállalkozásom, ahol népszerűsíteni, segíteni tudom a pozitív gondolkodással teli jobb és vidámabb életet mindenki számára. Emellett egyik nagy álmomat is megvalósítottam: saját önerőből kinyomtattam az első tanító jellegű mesekönyvem, melyet jómagam rajzoltam és írtam meg. Az első Önismereti foglalkoztató munkafüzetem, az Élj szívvel! is nagyon sok embernek segített, segít a mai napig. Dolgozom még, mint hivatalos mesemondó a Pécsi Tudásközpontban, ahol a megjelent mesekönyvem interaktívan adom elő minden korosztály számára. Mindezek mellett egy hotelben dolgozom napi 8 órát szobalányként. Büszke vagyok a kertünk közepén felépített meditációs fa házikóra, melynek neve Csoda-lak. Itt töltődnek, meditálnak az emberek, akiknek szükségük van egy kis töltődésre a rohanó napokban. Körülbelül 10 éve hoztam létre a Csoda-lak csoportot a Facebookon, ahol közel 1000 embernek fogom a kezét, és napról napra tartom bennük a hitet, motiválom őket, hogy együtt lesz jobb ez világ. Én hiszek benne. Tavaly ősztől a Mohácsi kézműves vásárban is népszerűsítem a termékeimet, így még több emberhez jut el segítségem.

Család bemutatása:

Jómagam 40 éves vidám, karizmatikus személyiség, Nő vagyok. Párommal élek, aki 47 éves, és a sajnos egyik szemére vak, a másikra pedig gyengén látó. Így élünk mi kettecskén egy pici faluban, Kislippón 21 éve. Együtt, boldogan, vidáman és minden időkben segítünk az embereknek egy boldogabb életet tanítani. Mind a ketten. Ez számunkra küldetés. Gyermekünk nincs, számunkra mindenki a gyermekünk, aki jön hozzánk meditálni, fejlődni, tanulni. Jóban-rosszban fogjuk a kezüket. Így egy hatalmas család vagyunk. Hiszem, hogy így együtt lesz egy szeretettelibb világ. Imádok így élni.

Legnagyobb kihívás a munka és család összeegyeztetésében; megoldás:

Számomra a legnehezebb kihívás a tavalyi és az idei év is, mert amíg a hotel nem nyithat ki, a 8 órás munkám ingatag. Ezért kinti, földi szőlő-munkára kényszerültem jómagam is, kollégáimmal együtt, hogy megtartsam a munkaviszonyom. Számomra ez nagyon komfortzónán kívüli, de hosszú évek munkája volt, hogy eltudjam indítani a vállalkozásom és SOHA nem adom fel! Ha ez kell, hogy fent tudjam tartani a vállalkozásom, kimegyek a földekre dolgozni, mert további könyvem és önismereti munkafüzetem készül el tavaszra. De hittel és nagy szeretettel készítem tovább a könyveim, és tartom az interneten keresztül mindenkivel a kapcsolatot, így segítem tovább sok - sok ember vidámabb, boldogabb életét. Így is minden nap hálás vagyok és boldog, hogy szolgálhatok. Késő esténként pedig Kínai Asztrológiát tanulok, hogy még több embernek tudjak segíteni egy jobb világot élni.

Szavazz az „Év női példaképére”!

Az „Év női példaképe” pályázattal az elmúlt 2 évi  sikerek után az idei évben ismételten azokat a Baranya megyei nőket, anyákat szeretnénk elismerni és bemutatni, akik a munka és a családi élet területén is példaértékűen helytállnak, hogy mások számára is inspirációként szolgáljanak.

Az összes benyújtott - és a pályázati kiírásnak megfelelő - pályázatra a Facebookon lehet szavazni február 24-től március 5-ig, hogy kiderüljön, ki lesz a közönségdíjas női példakép Baranyában 2021-ben!

A beküldött pályaműveket a Pécsi Család és KarrierPONT testülete fogja elbírálni és egyet fog kiválasztani közülük, aki a szakmai díjat kapja, valamint egy egészségügy területén dolgozó pályázót, aki különdíjban részesül.

Eredményhirdetés 2021. március 8-án, Nőnapon.

Sok sikert kívánunk a résztvevőknek!

A jelöltekre itt tudsz szavazni! (A képet likold, az jelenti a szavazatot!)