Dr. Solymosi Terézia, a "Ki legyen az Év Női Példaképe Baranyában?" pályázat jelöltje

Foglalkozás, legnagyobb szakmai sikerek:

61 éves vagyok.1984-ben végeztem a POTE Általános Orvostudományi karán. Az egyetem elvégzése után a szigetvári kórház belgyógyászati osztályán dolgoztam 14 évig. Az osztályos munka mellett diabetológiai szakrendelést vezettem.1996 óta vagyok háziorvos Szigetváron. A szigetvári praxisom mellett 10 éve helyettesítem a betöltetlen ibafai praxist heti három alkalommal, emellett ellátom a szigetvári idősek otthonát is, ahol közel 100 lakó él. A háziorvosi munkám mellett több alkalommal besegítettem a szigetvári belgyógyászati osztálynak napi munkában és ügyeleti ellátásban is, amikor sok kollégám megbetegedett. Megjelent két könyvem, az egyik lisztérzékenyeknek szóló diétás könyv, a másik magas koleszterin szintű betegek számára diéta.

Család bemutatása:

Férjezett vagyok. Férjem szintén háziorvos. Három gyermekem van. A legidősebb jogi egyetemet végzett, majd elvégezte a Kodolányi főiskola jazz gitár szakát. Jelenleg gitár tanárként dolgozik több zeneiskolában Budapesten, Székesfehérváron, Tabajdon. Mellette zenekarával rendszeresen fellép, és színházi előadásokban is szerepel. Két kisebb gyermekem fogorvostan hallgató a pécsi egyetemen.

Legnagyobb kihívás a munka és család összeegyeztetésében; megoldás:

Mindig igyekeztem összeegyeztetni a munkát a családi élettel. Amikor a gyerekek kicsik voltak, rendszeresen bicikliztünk, kutyát sétáltattunk délutánonként. Különórákra, sportversenyekre vittük a gyerekeket. Mióta nagykorúak lettek, azóta is igyekszünk minél több időt együtt tölteni Szigetváron vagy a pécsi lakásban. Minden nyáron legalább egy hetet külföldön töltünk és 2-3 hetet együtt nyaralunk Balatonfenyvesen. Az együtt töltött idő mindannyiunknak nagyon fontos.

Szavazz az „Év női példaképére”!

Az „Év női példaképe” pályázattal az elmúlt 2 évi  sikerek után az idei évben ismételten azokat a Baranya megyei nőket, anyákat szeretnénk elismerni és bemutatni, akik a munka és a családi élet területén is példaértékűen helytállnak, hogy mások számára is inspirációként szolgáljanak.

Az összes benyújtott - és a pályázati kiírásnak megfelelő - pályázatra a Facebookon lehet szavazni február 24-től március 5-ig, hogy kiderüljön, ki lesz a közönségdíjas női példakép Baranyában 2021-ben!

A beküldött pályaműveket a Pécsi Család és KarrierPONT testülete fogja elbírálni és egyet fog kiválasztani közülük, aki a szakmai díjat kapja, valamint egy egészségügy területén dolgozó pályázót, aki különdíjban részesül.

Eredményhirdetés 2021. március 8-án, Nőnapon.

Sok sikert kívánunk a résztvevőknek!

A jelöltekre itt tudsz szavazni! (A képet likold, az jelenti a szavazatot!)