Páll Veronika, a "Ki legyen az Év Női Példaképe Baranyában?" pályázat jelöltje

Foglalkozás, legnagyobb szakmai sikerek:

1983 óta dolgozom az egészségügyben. Mindig is ez a szakma volt számomra a legfontosabb. Közel 30 éve dolgozom a Pécs Megyei Jogú Város Egyesített Egészségügyi Intézményekben. Jelenleg is a Neurológia Szakrendelés vezető asszisztense vagyok. Tanulmányaimat Veszprémben kezdtem, Balatonfüreden vizsgáztam felnőtt szakápolóként. 2012-ben a PTE KÖZGÁZ Egészségügyi Menedzser kurzuson végeztem angol-magyar szakon, 2019-ben az Ápoló 55 szakvizsgán is sikeres eredményt értem el. 2018.02.22-én elismerésként "2017 év szakdolgozója" kitüntetést kaptam. A háziorvosi ügyeleten is rendszeresen másodállásban dolgozom. Szeretem a munkám. Nem is tudnám magam elképzelni más területen. Az elmúlt negyven évben a munkámat igyekeztem precízen, pontosan, dinamikusan végezni.  Folyamatosan képeztem magam, és még képzem is. Minden új ismeret megszerzése egy kihívás. A betegeknek igyekeztem mindenben segíteni. Ez érvényes a Szakrendelői munkámra és az ügyeleteimre is. A munkámban és családomban is leginkább jellemző rám, hogy nem szeretek semmit elnapolni, félbehagyni. Nagy a pszichés terhelés, főleg manapság az egészségügyben. Lelkis, érzékeny ember és nő vagyok, ezért az emberi életek, betegségek van, hogy megérintenek. Kihívás minden probléma megoldása. De nem adtam, nem adom fel. 

Család bemutatása:

Egyedülálló, elvált anyaként két fiúgyermeket neveltem. Ma már felnőtt, egyetemet végzett fiúk. A nagyobbik fiam Gábor 1987-ben született. Egy gyönyörű kisfiú boldog apukája. Csodálatos családi életet élnek a feleségével. Önállóak, és elmondható róluk, mintaértékűek. Gellért fiam 1995-ben született. Budapesten él, dolgozik, és a gyönyörű menyasszonyával él együtt. Ez év augusztusában tervezik a házasságkötésüket. Ők is önállóak és példás életet élnek. Megvan az a ritka jó tulajdonság, hogy tudják mi a tisztelet, becsület. Helyén van az értékrendjük. Büszke vagyok rájuk, hisz okosak, értelmesek, önállóak és családcentrikusak. A szüleim közel húsz éve meghaltak. Van három fiútestvérem, ők az ország másik végében élnek.

Legnagyobb kihívás a munka és család összeegyeztetésében; megoldás:

A legnagyobb kihívás a szűk időkeresztmetszet. Viszont igyekeztem megteremteni a család, és a munka közt az egyensúlyt. Voltak, vannak közös programjaink. Minden évben sikerült közösen eltölteni a nyaralást. Hétvégi programokat is szerveztünk. Óvodában, iskolában, gimnáziumban SZM szülő voltam. Mindig elérhető voltam a gyerekek számára. Egyedülálló, gyerekeket nevelő nőként-anyaként nem volt könnyű helyt állni a családban, a munkában és karrierépítésben.  Maximalista nőként igyekeztem egyensúlyt teremteni. A gyerekeimtől elvett időt próbáltam pótolni nagyobb odafigyeléssel. Igyekeztem maradandó közös élményeket, programokat összehozni a lehetőségekhez mérten.  Minden reggel ötkor keltem. Reggelit készítettem, majd mindenki indult. Mindig főztem, takarítottam, sütöttem, vasaltam.  A fiaim partnerek voltak. Rendszeresen besegítettek. Együtt előbb végeztünk, több időnk maradt egymásra.  Még a tanulásokban is bíztattuk egymást.  A legtöbb elismerést, biztatást a gyerekeimtől kaptam. Hisz ők bíztak, hittek bennem.  A betegek, kollégák is bármikor fordulhattak, fordulhatnak hozzám, én igyekszem a felmerülő kérdéseket, problémákat megoldani.  Néha elég, ha valaki csak meghallgatja a másikat. Céljaim mindig voltak, hisz cél nélkül üres az élet. Nagyon sok szépet, elismerést, bíztatást kaptam, amik nélkül nem lehetnék itt. 

Szavazz az „Év női példaképére”!

Az „Év női példaképe” pályázattal az elmúlt 2 évi  sikerek után az idei évben ismételten azokat a Baranya megyei nőket, anyákat szeretnénk elismerni és bemutatni, akik a munka és a családi élet területén is példaértékűen helytállnak, hogy mások számára is inspirációként szolgáljanak.

Az összes benyújtott - és a pályázati kiírásnak megfelelő - pályázatra a Facebookon lehet szavazni február 24-től március 5-ig, hogy kiderüljön, ki lesz a közönségdíjas női példakép Baranyában 2021-ben!

A beküldött pályaműveket a Pécsi Család és KarrierPONT testülete fogja elbírálni és egyet fog kiválasztani közülük, aki a szakmai díjat kapja, valamint egy egészségügy területén dolgozó pályázót, aki különdíjban részesül.

Eredményhirdetés 2021. március 8-án, Nőnapon.

Sok sikert kívánunk a résztvevőknek!

A jelöltekre itt tudsz szavazni! (A képet likold, az jelenti a szavazatot!)