Mecseki Noémi Mónika, a "Ki legyen az Év Női Példaképe Baranyában?" pályázat jelöltje

 

Foglalkozás, legnagyobb szakmai sikerek:

1990-ben bőrdíszművesként végeztem itt Pécsett, majd kereskedelmi végzettséget szereztem. 2017 óta vagyok egyéni vállalkozó. Vállalkozásomat egyedi luxus kutyafekhelyek gyártásával kezdtem, majd 2019-ben, 46 évesen felmondtam a munkahelyemen betegségem miatt. A sors még ebben az évben új lehetőséget adott. Pécs legrégebbi táskajavító műhelyét vettem át, amiért nagy felelősséggel tartozom- a család engem tartott érdemesnek arra, hogy én vigyem tovább a majd 30 éves családi vállalkozást. Egyik legnagyobb sikeremet ekkor könyvelhettem el. Azóta is napi szinten érkeznek a gyógyításra szoruló táskák, kabátok, és persze továbbra is készülnek a kutyafekhelyek, póráz-nyakörv szettek, és kutyaiskolában egyéb kisebb felszerelések.

Család bemutatása:

Kővágószőlősön élek párommal, aki a legnagyobb támaszom és egyben a legnagyobb kritikusom is. Neki köszönhetem, hogy a vállalkozásom elindulhatott, azt, hogy most hol tartok. Két felnőtt gyermekem már kirepült. Nagyobbik fiam Budapesten él feleségével és Samu kutyával. Büszke vagyok arra, hogy olyan munkát tudhat magáénak, amit kevesen mondhatnak el magukról. A Bexei órák készítésében van nagy szerepe. Kisebbik gyermekem itt él Pécsett barátnőjével és Emlék kutyusukkal. Büszke vagyok rá, hogy az életmentők között tudhatom. A pécsi mentősök táborát erősíti. Nehezen tudom elképzelni az otthont kutya nélkül. Így mi rögtön kettővel osztjuk meg: Borisszal a morcos boxerrel, és Lilivel a csoki labradorral. Vele minden nap találkozhatnak a hozzánk betérők. Őszinte kutyaszeretettel lát mindenkit. Lili már egy éve a műhelyünk arca is.

Legnagyobb kihívás a munka és család összeegyeztetésében; megoldás:

Kihívás munka és család közt? Már nincs! Volt idő, mikor éjjel is varrtam. Aludtam 2-3 órákat. Aztán egyszer csak a szervezetem nem bírta tovább. Dönteni kellett. Azóta hálás vagyok a szombatoknak, a vasárnapoknak. A hétvége csak a családé. A páromé, a gyerekeinké, szüleinké és a négylábú szőrős gyerekeinké. És ebből nem engedünk!

Szavazz az „Év női példaképére”!

Az „Év női példaképe” pályázattal az elmúlt 2 évi  sikerek után az idei évben ismételten azokat a Baranya megyei nőket, anyákat szeretnénk elismerni és bemutatni, akik a munka és a családi élet területén is példaértékűen helytállnak, hogy mások számára is inspirációként szolgáljanak.

Az összes benyújtott - és a pályázati kiírásnak megfelelő - pályázatra a Facebookon lehet szavazni február 24-től március 5-ig, hogy kiderüljön, ki lesz a közönségdíjas női példakép Baranyában 2021-ben!

A beküldött pályaműveket a Pécsi Család és KarrierPONT testülete fogja elbírálni és egyet fog kiválasztani közülük, aki a szakmai díjat kapja, valamint egy egészségügy területén dolgozó pályázót, aki különdíjban részesül.

Eredményhirdetés 2021. március 8-án, Nőnapon.

Sok sikert kívánunk a résztvevőknek!

A jelöltekre itt tudsz szavazni! (A képet likold, az jelenti a szavazatot!)