Müller Nándorné, a "Ki legyen az Év Női Példaképe Baranyában?" pályázat jelöltje

Foglalkozás, legnagyobb szakmai sikerek:

Gyerekkorom óta közösségi ember voltam, mely azóta sem változott. 2012 óta a mágocsi Szociális Gondozási Központ intézményvezetőjeként dolgozom. Oktatóként szociális gondozók és demencia gondozók képzésében veszek részt. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársaként a „Közösen élhetőbb lakókörnyezetünkért, mindennapjainkért Mágocson” projektben szociális munkásként dolgoztam, melynek célja az akcióterület lakónépességének társadalmi integrációja volt.  Fontos, hogy saját magamat is képezzem, ezért 2020-ban andragógus mesterképzést végeztem el. Mindig is szívügyemnek tekintettem az idősek, a hátrányos helyzetűek, kisebbségben élők helyzetének segítését, javítását.

Család bemutatása:

Döbröközön nevelkedtem, oda jártam általános iskolába. Szüleim a helyi Tsz-ben dolgoztak. Tőlük örököltem a munka szeretetét, fontosságát.1995-ben házasság kötés révén kerültem Mágocsra. Férjem Németországban kamion sofőrként dolgozik, felnőtt iker gyerekeim még felsőoktatásban tanulnak. Lányom harmadéves gyógyszerész hallgató, fiam a vasúti közlekedésben tanul. A családom már megfertőződött a szociális érzékenységemmel. Fontos, hogy számíthatnak rájuk mások is- és mi is egymásra.

Legnagyobb kihívás a munka és család összeegyeztetésében; megoldás:

2002 óta dolgozom a mágocsi intézményben, így a családom, a gyerekeim második otthonként tekintenek a munkahelyemre. Szinte itt nőttek fel, nem volt olyan rendezvény, amelyen nem vettek részt vagy vendégként vagy fellépőként. Talán ezért nem is volt nehéz a munka és a család összeegyeztetése. Férjem nagyon segítőkész volt, gyermekeim megértőek és türelmesek voltak, mikor tanulmányaimat végeztem. Szerencsésnek érzem magam, mert támogató, szerető családom van.

Szavazz az „Év női példaképére”!

Az „Év női példaképe” pályázattal az elmúlt 2 évi  sikerek után az idei évben ismételten azokat a Baranya megyei nőket, anyákat szeretnénk elismerni és bemutatni, akik a munka és a családi élet területén is példaértékűen helytállnak, hogy mások számára is inspirációként szolgáljanak.

Az összes benyújtott - és a pályázati kiírásnak megfelelő - pályázatra a Facebookon lehet szavazni február 24-től március 5-ig, hogy kiderüljön, ki lesz a közönségdíjas női példakép Baranyában 2021-ben!

A beküldött pályaműveket a Pécsi Család és KarrierPONT testülete fogja elbírálni és egyet fog kiválasztani közülük, aki a szakmai díjat kapja, valamint egy egészségügy területén dolgozó pályázót, aki különdíjban részesül.

Eredményhirdetés 2021. március 8-án, Nőnapon.

Sok sikert kívánunk a résztvevőknek!

A jelöltekre itt tudsz szavazni! (A képet likold, az jelenti a szavazatot!)