Információk

2021.06.17. - csütörtök
Az Uniós és a hazai munkajogi szabályozás egyaránt engedi a munkavállalók munkahelyi magatartásának ellenőrzését, az ellenőrzésnek azonban csak a munkavégzéssel közvetlenül összefüggésben lehet helye.
2021.06.11. - péntek
A pályaváltás összetett kihívás, sikeresen véghez vinni pedig különösen nehéz feladat. A karrierváltáson gondolkozókban kételyek, félelmek merülhetnek fel, viszont tudatos tervezéssel és döntéshozatallal lényegesen nagyobb az esélyünk, hogy a számukra megfelelő hivatást megtaláljuk.
2021.06.10. - csütörtök
A cirkuláris migráció a kibocsátó országban a munkanélküliséget mérsékli, valamint társadalmi és gazdasági tőkét biztosít a „hazavitt” szaktudás és anyagi javak által, a fogadó országban növeli a termelést, illetve csökkenti a munkaerőhiányt, az érintett egyén számára pedig anyagi, szakmai és társadalmi előnyöket jelenthet.
2021.06.05. - szombat
Ha több nem is, a koronavírus-járványnak mindenképpen volt egy mindenkire nézve jelentős haszna: megtanultunk kezet mosni, alaposan és gyakran.
2021.06.03. - csütörtök
A flow élmény sokak számára ismert fogalom, amelyet a magyar származású Amerikában élő pszichológus, Csíkszentmihályi Mihály írt le először.
2021.05.03. - hétfő
A koronavírus miatt átalakult munkaerőpiaci viszonyok sokakat nehéz helyzetbe hoztak, ebből például a pályaváltás, átképzés jelenthet kiutat. A Profession.hu új, Emberi oldal nevű kezdeményezésével a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Munkaerőpiaci Szolgáltató Központját támogatva segíti a válság miatt a karrierjükben új irányokat keresőket. Egyéni és csoportos mentorációval, szakértői előadásokkal és kézzel fogható...
2021.04.27. - kedd
Jelképes összegű hirdetési lehetőséggel segíti elő a Profession.hu, hogy kínálat és kereslet könnyebben egymásra találjon az újranyitás időszakában a koronavírus által leginkább érintett szektorban.
2021.04.22. - csütörtök
Hosszú ideje a négy fal között élünk. Ha olykor szorongást, nyugtalanságot, ingerlékenységet, esetleg lehangoltságot, enerváltságot tapasztalunk magunkon vagy környezetünkön, az teljesen természetes. Nézzük Professzor Doktor Wilhelm Márta (PTE TTK Sporttudományi és Testnevelési Intézet) hozzáfűznivalóit.
2021.04.22. - csütörtök
Egy év home office-szal a hátunk mögött lehet, hogy a többség azt mondja, nem sok újat lehet mondani a hatékony otthoni munkavégzéssel kapcsolatban. Már ezer és ezer jó tanácsot meghallgattunk és minden trükköt kipróbáltunk, de a ránk zúduló folyamatos információáradat, a több csatornán zajló meetingek, az előre nem jelzett SOS feladatok mellett el kell látni a háztartással kapcsolatos teendőket, nem beszélve a...
2021.04.21. - szerda
Egy vállalkozás elindítása összetett feladat, az adott terület ismeretén túl számos készséggel rendelkezni az üzletünk felvirágoztatásához. A legtöbben nem születnek vállalkozónak, de szerencsére elegendő nyitottsággal és elszántsággal tanulhatók és fejleszthetők a szükséges képességek.
2021.04.20. - kedd
Jól indult az év a hazai álláspiacon, egyáltalán nem érte a 2020 márciusihoz hasonló sokként a magyar munkaerőpiacot a koronavírus második és harmadik hulláma. Már tavaly év végén a stabilizálódás biztató jelei látszottak, és 2021 első negyedévét is ez a tendencia jellemezte: Nógrád és Baranya megyében például különösen nagyot nőtt a feladott álláshirdetések száma. Elkészült a Profession.hu első negyedéves...
2021.03.20. - szombat
Kedves Ügyfeleink, Követőink, Résztvevők, Támogatók!   A Pécsi CSAK Pont 2018 áprilisában kezdte meg működését és 2021 február végén lezárult a három éves projektidőszak, melyben az általunk kidolgozott szakmai programot valósítottuk meg.
2021.03.12. - péntek
A koronavírus-járvány hatására tavaly a bizonytalanság és a kiszámíthatatlanság jellemezte a munkaerőpiacot. 2020-ban összességében 19 százalékkal kevesebb álláshirdetést adtak fel a cégek, melyekre átlagban 25 százalékkal több jelentkező volt. Nemes-Nagy Szilvia, a Performia Hungary Kft. ügyvezető-tulajdonosa szerint jelenleg a munkanélküliek elkeseredetten keresnek állást akkor is, ha semmilyen tapasztalatuk...
2021.03.09. - kedd
Home office? Távmunka? A koronavírus miatt az elmúlt évben egyre több ember életében játszanak fontos szerepet ezek a fogalmak. A kormány friss korlátozásai miatt ráadásul most újra a lakosság egy jelentős része otthonról kényszerül dolgozni. Szakértői tippek azoknak, akik most kezdenek bele az otthoni munkaállomásik kialakításába vagy átalakításába.
2021.01.27. - szerda
A Pécsimami által idén harmadik alkalommal kiírt pályázat célja, hogy megmutassuk: a család és a gyermekvállalás nem gátja a munkában való kiteljesedésnek: sőt!
2021.01.27. - szerda
A magyar munkavállalók ahhoz, hogy jól érezzék magukat a munkahelyükön és elkötelezettek legyenek a munkáltató iránt, elvárják, hogy rendszeres legyen a kommunikáció a főnökkel, hogy jó legyen a személyes kapcsolatuk a kollégákkal, és hogy rugalmas legyen a munkaidő – derül ki a Profession.hu és a Boston Consulting Group (BCG) közös, friss, reprezentatív felméréséből, mely azt vizsgálta, milyen változásokat hozhat...
2021.01.22. - péntek
A kormány a munkát keresők és a vállalkozások közötti kapcsolatok erősítése érdekében elindította a KarrierM weboldalt.
2021.01.21. - csütörtök
A koronavírus második hulláma már egyáltalán nem érte a márciusihoz hasonló sokként a hazai munkaerőpiacot. 2020 utolsó három hónapja a stabilizálódás és a jövőre való felkészülés jegyében telt, az új álláshirdetések száma csupán egy százalékkal maradt 2019 azonos időszakának szintjétől – derül ki a Profession.hu negyedik negyedéves jelentésének adataiból.
2020.12.22. - kedd
Az országosan is egyedülálló Pécsi Gyerektaxi megmentéséért indított kezdeményezésünk most örömteli végéhez érkezett: a Baranya Megyei Önkormányzat elnöke, Dr. Őri László által nyújtott félmilliós támogatással megvan annak a kilenc személyes kisbusznak a megvásárlásához hiányzó összeg, amivel a Pécsimami folytatni tudja segítő tevékenységét.
2020.12.09. - szerda
A világjárvány a munkaerőpiacra nem csak kereslet-kínálati szempontból volt komoly hatással, de a mindennapi munkafolyamatokat is radikálisan átalakította. A tapasztalatok szerint a feladatok kiosztása és összehangolása az együttműködést támogató technikai megoldások bevezetésével egyszerűbbé, míg a munkavállalói teljesítmény mérése a korábbinál nehezebbé vált – derül ki a Profession.hu és a Boston Consulting...
2020.12.04. - péntek
A munkahelyeken az év vége jellemzően a céges eseményeké – legalábbis eddig így volt. Most, hogy a járványhelyzet nehezíti a mindennapokat, sok munkáltató nem is gondol a karácsonyi programra, pedig a munkavállalóknak nagy szüksége lenne a közös együttlétre, a sok hónapja gyűlő feszültség kiengedésére, még akkor is, ha ez csak virtuálisan lehetséges. Vajon mi lesz idén az ünnepi rendezvények sorsa? Mik lesznek a...
2020.12.01. - kedd
A baranyai KKV jógyakorlatokat ismertető cikksorozat folytatásában a StapleCare Kft. mutatja be jól bevált gyakorlatait.
2020.11.24. - kedd
A Szigetvári CsakPONT bemutatja a baranyai kkv-k jól bevált gyakorlatait. A baranyai KKV jógyakorlatokat ismertető cikksorozat folytatásában a Pécs-Baranyai-Kereskedelmi és Iparkamara önkéntes tagja az SHS Kft. mutatja be jól bevált gyakorlatait.
2020.10.27. - kedd
November közepén tartja a Pécsi Család-és KarrierPont a következő, kimondottan a munkavállalóknak szóló workshopját, mely a vírushelyzetre tekintettel online kerül megrendezésre.

Oldalak