Nagyszülők napja

Rendezvény dátuma: 
2018-09-02 15:00 - 18:00

Szeptember 2-án több mint 300 szülő, nagyszülő és gyermek ünnepelte együtt - a Pécsimamai Közhasznú Egyesület szervezésében megvalósuló rendezvényen - a nagyszülőket.

A program célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a nagyszülők családban betöltött felbecsülhetetlen értékű szerepére, hiszen azokban a családokban, ahol a szülők számíthatnak a nagyszülők segítségére, sokkal könnyebb a munka és a családi élet összehangolása, a munkahelyi követelményeknek való megfelelés.

A filmvetítéssel egybekötött, szórakoztató programokkal tarkított vasárnap délután felejthetetlen és megható pillanatai a nagyszülők megbecsülésének jeleként elkészített, névre szóló oklevelek átadása volt, de a résztvevők családi fotózáson is résztvehettek, illetve a gyermekek elkészíthették családfájukat.

További képek a rendezvényről: ITT

Melyik filmet vetítjük?

ELDÖNTÖTTÉTEK:

Az elrabolt hercegnő

(családi animációs film, (6), 85 perc)

Ez a varázslatos mese a bátor lovagok, szépséges hercegnők és mágusok világában játszódik. Ruszlán, a vándorszínész arról álmodik, hogy lovag lesz belőle. Egy napon találkozik a szépséges Milával, akivel első látásra egymásba szeretnek, ám a fiú nem sejti, hogy ő a király lánya. A szerelmesek boldogsága nem tart sokáig, mert egy ördögi varázsló, Csernomor elrabolja a hercegnőt. Ruszlán a nyomába ered, szembeszáll megannyi veszéllyel, hogy bebizonyítsa, az igaz szerelem erősebb a varázslatnál.

A legújabb egészestés animációs film Puskin népmesei ihletésű költeményét, Ruszlán és Ludmilla történetét dolgozza fel, kalandos fordulatokkal, komikus szereplőkkel színesítve az eredetit. Eddigi premierjei során Az elrabolt hercegnő mindenhol kiugró sikert ért el, gyorsan a családok és gyerekek kedvencévé válva.

Az ingyenes mozizásra a gyerekeket, szülőket és a NAGYSZÜLŐ(KE)T is vártuk!

A PROGRAM RÉSZLETEI:

Helyszín: Uránia Mozi

Időpont: 2018. szeptember 2. 15.00 - 18.00


 


Visszajelzések a rendezvényről 

Kedves Pécsi "Nagymamás-Unokás" Szervező Csapat!

Engedjék meg, hogy magam és nászasszonyom nevében megköszönjük ezt az unoka- nagymama programot, melyen ma ingyenesen részt vehettünk az Uránia Moziban. Fantasztikus ötletnek tartjuk és ilyen alkalomra akkor is szívesen elmennék, ha fizetni kellene érte. Nagyon jó érzéssel töltött el, hogy a szervezők ilyen szeretettel fogadták a rengeteg embert, biztos hatalmas munka lehetett ezt megszervezni, kérném az illetékeseknek eljuttatni. 
Megmondom őszintén kicsit féltem, hogy a mozi és előtte Ribizli bohóc műsora sok lesz a kicsiknek, de kellemesen csalódtam.  Ribizli egyéni stílusával nem csak a gyerekeket varázsolta el de minket is a nászasszonyommal, de nyugodtan mondhatom mindenkit levett a lábáról. Az utána következő film is nagyon jó volt, nagyon élveztem, mert kb 5 éve nem voltam moziban. 
És még ennél is nagyobb boldogság volt,amikor arra a kellemes zenére megkaptuk a gyerekektől az oklevelet.  Mindenre nagyon ügyeltek!
Tiszta szívből köszönjük ezt a délutánt, sok-sok év után az egyik legemlékezetesebb nap lesz számunkra!
Munkájukhoz további sikereket kívánunk!
Üdvözlettel: Kocsis Éva 

Kedves Nagymamás Szervezők! 

Édesanyám és anyósom nevében szeretnénk megköszönni ezt a fantasztikus délutánt, melyet a gyermekeinknek szerveztek. Igazán fantasztikus, emberi ötlet volt Önöktől. Mindkét nagymama nagyon kritikus a gyermekműsorokkal és ugyan a filmből "felkészültek", de a bohócból nem. Anyukám nem is szereti a bohócokat, de pont ő ódákat zenget Ribizliről a gyerekek meg egyszerűen imádták a dalokat és a játékait.  

És mi is nagyon  köszönjük a párom nevében, mert így egy délutánt nyugiba együtt lehettünk. 

További jó munkát és sikeres tanévet kívánok!

Üdvözlettel:

                     Óbert Zsófi 


Szeretném megköszönni, hogy részt vehettünk a vasárnapi családi programon, csodálatos élmény volt! További munkátokhoz nagyon sok sikert kívánok.  - Kránicz Erika

A hagyományteremtő esemény az „EFOP-1.2.9-17 Nők a családban és a munkahelyen” felhívásra benyújtott „Munka ÉS Család - A nők munkaerő-piaci helyzetének javítása és Nő-Köz-Pont létrehozása Pécsett” projekt keretében valósult meg. Közreműködtek a Pécsi Család- és KarrierPONT munkatársai, akik a Váradi Antal u. 7/2-es sz. alatt található irodájuk nyitva tartási idejében ingyenes tanácsadásokkal, képzésekkel és gyerektaxi szolgáltatásokkal is várják ügyfeleiket.