Ősember a billentyűzetnél

A szédületesen gyorsan változó civilizációs kihívásokat azonban a biológia ilyen gyorsan nem tudja követni. Sajnos, vagy szerencsére. Prof. Dr. Wilhelm Mártával (PTE TTK Sporttudományi és Testnevelési Intézet) kalandoztunk a téma körül. 

Egy eszkimó például bajban lenne a trópusokon, ahogy egy afrikai sem boldogulna könnyen a sarkvidéken. A szem formája, az orr mérete, a végtagok hossza, a zsírszövet nagysága stb. mind az adott élettér körülményeihez való alkalmazkodás eredménye. A biológiai változások léptéke nem egy-két generációban mérhető, mindehhez tehát egy viszonylag stabil lokalizáció és életvitel kellett. Tartósan hasonló kihívások.

Az ember fizikuma a táplálék fizikai úton történő megszerzésére termett. Az izmok, az érzékszervek, a hormonok, a testfelépítés alapvetően erre predesztinálna minket. A mamutvadászat és a kapálás között azért akkora ellentét nem feszül, ha a fizikai megerőltetés szintjét nézzük… Ám a klaviatúra püfölése már nem minősül elegendő testmozgásnak.

Noha az ember meglehetősen opportunista, és invazív faj – viszonylag tág tűrésű, jól ellenáll a környezeti kihívásoknak és képes a környezetét maximálisan kisajátítani, kizsigerelni – így sok mindenhez alkalmazkodik, de hosszú távon nem képes egyedi cortexével uralni a természetet.

Körülbelül az ezerhétszázas években kezdődött az a később exponenciális ívre futó technikai fejlődés, ami először csak szórványosan, aztán szárba szökkenve megalapozta a fizikai elkényelmesedésünket: Eleinte csak a kiváltságosoknak nyílt lehetősége efféle holmikat birtokolni, és hamarosan megmutatkozott, hogy a kiszolgáltság egyenlő a kiszolgáltatottsággal: a hintóhoz szokott, elkényelmesedett selyemcipellős lábak vajon hogyan funkcionáltak, ha gyorsan menekülőre kellett fogni?

Közben a táplálékforrások maximális kiaknázásával, az egészségügy javulásával hihetetlen népességszám-növekedés következett be, és a technika vívmányai elérhetővé váltak a nagyközönség számára is.

Nagyjából háromszáz év leforgása alatt eljutottunk odáig, hogy a jóléti társadalmakban az ember nem szorul a teste használatára a tápláléka megszerzéséhez, elegendő egy íróasztal mögött ücsörögnie naphosszat. Kétségtelenül kényelmesebb, mint hóban-fagyban, csupasz bőrét szórványosan prémekkel eltakarva, mamutcombot a hóna alá szorítva, egyidejűleg a kardfogú tigris támadását is kiküszöbölve elcígölnie a javakat ivadékainak, és talán megegyezhetünk abban, hogy innen nézve még a „legvérszomjasabb” főnök vezénylete alatt is megnyugtatóbbak a napok, mint például a jégkorszakban. Ugyanakkor a szervezet számára éppen a mozgás hiánya, a mentális túlfeszítettség jelentenek egészen más természetű stresszt és kihívást.

A civilizációs követelmények és fiziológiánk továbbra is összebékíthetetlennek tűnnek hosszú távon, a monitor előtt – biológiai szempontból – gyakorlatilag „ősember” ül. Eljátszhatunk a gondolattal, hogy ennek függvényében „szép új világunk” miképpen alakul majd, hiszen elegendő idő alatt az ember szervezete akár alkalmazkodhatna is a technikai adottságokhoz… Ám valószínűbb, hogy még jó ideig a régebbi körülményekhez igazodó, mégis máig érvényben lévő prototípus marad fenn. Hosszú távon vélhetően jobban járunk tehát, ha tiszteletben tartjuk a természet szabta határokat. 

Szerző: B.E.

Forrás: https://munkaeropiac.eu/