Ambrusné Prof. Dr. Kéri Katalin a Ki legyen az Év Női Példaképe Baranyában? pályázat egyik jelöltje

Szakmai sikerek:

53 éves vagyok, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudomány Karának tanszékvezető és Doktori Iskola-vezető professzora, az MTA doktora. Az elmúlt három évtizedben több, mint négyezer diákom volt már az egyetemen, közülük nagyon-nagyon sokkal ma is tartom a kapcsolatot, segítem őket tanári és kutatói pályájukon. Eddigi pályám során neveléstudományi és történettudományi témákról folytattam kutatásokat, írtam 9 könyvet és csaknem 200 tanulmányt. Leginkább a nők, a gyerekek és az iskolák történetével foglalkozom, különösen foglalkoztat az a kérdés, hogy régebbi történelmi korokban milyen lehetőségeik voltak a nőknek, hogyan tudták összehangolni a különböző szerepeiket, feladataikat. Több rangos díjat nyertem munkám elismeréseként, például Apáczai Csere János-díjat, Arany Katedra-díjat és szülőfalum, a Fejér megyei Nagyvenyim díszpolgári címét. Számos tudományos társulatnak, folyóirat-szerkesztőségnek vagyok a tagja, egyedüli nőként dolgozom az ország egyik legrangosabb testületében, a Magyar Tudományos Akadémia Doktori Tanácsában. Munkámhoz kapcsolódóan sokat kell utaznom, külföldre és belföldre egyaránt, 2018 óta a PTE rektori nagykövete is vagyok. Több külföldi egyetemen voltam már vendégoktató, Spanyolországban, Szlovákiában és Franciaországban.

Család bemutatása:

Gyermek- és ifjúkoromat a Fejér megyei Nagyvenyimen töltöttem, nagyon-nagyon szerető családban. 1984-ben kezdtem el Pécsett az egyetemi tanulmányaimat, azóta itt élek, ez a város lett mára már az otthonom, de a szülőfalumat is rajongásig szeretem, mindig szívesen megyek haza oda is. Férjemmel, Attilával, aki apai ágon spanyol származású, 31 éve élünk boldog házasságban, igazi diákszerelem volt a miénk. Nagyon sok közös érdeklődési területünk van: az alap, ami valaha összehozott minket, hogy nagyon szeretjük a könyveket, a költészetet és az utazást. Mindketten nagyon régen írunk novellákat, ezeket évtizedek óta mindig egymásnak olvassuk fel legelőször. Férjemmel együtt neveljük 12 éves fiunkat, akire nagyon-nagyon sokáig vártunk, de végül egyszer csak megérkezett, és óriási örömet hozott az életünkbe. Nagyon örülök, hogy édesanya is lehetek, mert gyermek nélkül az egész élet teljesen más, sokkal üresebb volna, mi ezt nagyon jól tudjuk, hiszen sokáig éltünk kettesben, boldog házaspárként, de igazi család a fiunkkal lettünk. Noel kreatív, tehetséges fiú, nagyon jó a humora, nagyon szeret szerepelni, és ő is élvezi velünk a sok utazást. A szüleim gyakran vannak nálunk, velük és más, távolban élő rokonainkkal is igyekszünk tartani a kapcsolatot.

Munka és magánélet összeegyeztetése:

Mint a legtöbb nő, én is igyekszem gondoskodó anyuka, jó feleség és kreatív háziasszony lenni úgy, hogy közben a munkámat is magas szinten el tudjam látni. Ez egyáltalán nem kis feladat, nagyon nagy szervezést, a férjemmel és a szüleimmel való folyamatos egyeztetést, a feladataink folytonos összehangolását kívánja. Mindig szerencsém volt a munkahelyi vezetőimmel és a munkatársaimmal is, mindig támogattak a feladataim elvégzésében. Bármennyire is elfoglalt vagyok, nagyon fontos számomra, hogy amikor csak lehet, főzzek a  családomnak, nálunk mindenki finom reggeli után indul útnak, és ha csak lehet, együtt ebédelünk és vacsorázunk. Édesanyám inspirációja és nagyanyáim hagyatéka ez: rengeteg otthoni és munkahelyi teendőm mellett még egy gasztro-blogot (Ízes Falatok) is vezetek a családnak készített ételekről és süteményekről, igaz, ez nem frissül olyan gyakran, mint szeretném... Akkor, ha a szüleim és a férjem nem segítenének a házimunkákban, sokkal-sokkal nehezebb volna a dolgom. Így, az ő hatalmas segítségükkel mindig igyekszem tehát megteremteni az egyensúlyt a család és a karrier között, nálunk biztosan igaz az, hogy "A siker titka a család". A mindennapokban még ezzel együtt is szinte zsonglőrködnöm kell a feladatok és a programok között, de van egy fontos családi alapszabályunk: mindig a gyermekünk és a család az első. Így például most, februárban is fontosabb számomra a fiunk farsangi bálja, mint az aznapi akadémiai ülés. Ha valahová a munkám miatt elutazom, nagyon gyakran igyekszem úgy megszervezni az utat, hogy a férjem és a fiam is velem tudjon jönni, és amíg én egy értekezleten ülök vagy konferencián adok elő, ők apa-fia programot csinálnak, aztán pedig hármasban fedezzük fel az adott város legszebb látnivalóit. Én így tudom összeegyeztetni a családi életünket a munkámmal, és a személyes boldogságomhoz nagyon fontos, hogy mindegyik területen ki tudjak teljesedni, és az is, hogy se a családtagjaim, se a tanítványaim ne azt érezzék, hogy rájuk éppen nem jut elég időm.