Kapitányné Légrádi Éva Eszter a Ki legyen az Év Női Példaképe Baranyában? pályázat egyik jelöltje

 

Foglalkozás, legnagyobb szakmai sikerek:

A PTE Közgazdaságtudományi Karán végeztem és azóta férjemmel a családi vállalkozásunkat építettük, kezdetben a saját márkás, magyar EWIGE zoknik forgalmazójaként, márkaboltunkat azonban első gyermekünk születése után már nem tudtuk volna önállóan menedzselni, így az akkor adódott lehetőséget kihasználva váltottunk és jelenleg is a Smart-Vent Légtechnika Bt. keretein belül a német, inVENTer hő visszanyerős szellőztetők gyártójának vagyunk kizárólagos magyarországi forgalmazója, márka képviselete. Ezen felül már az egyetemi éveim kezdetétől tagja vagyok a Nevetnikék Alapítványnak, amely a Pécsi Gyermekklinika osztályain tart különféle zenés, bábos, mesés, kézműves, társasozós, játszós kórházi önkéntes foglalkozást a bent levő beteg gyermekeknek, elfeledtetve fájdalmukat, rossz kedvüket, oldva feszültségüket. Marketing menedzserként az Alapítvány online felületeit kezelem és új önkénteseket is toborzok. Ma már zenés, mesemondó mentorként járok, gyakran a hospitálókkal együtt a foglalkozásokra és a cél mindig, hogy megnevettessük a kórházban fekvő gyerekeket.

Család bemutatása:

Férjemmel, Gellérttel 14 éve alkotunk egy párt és nyáron lesz 8 éve, hogy összeházasodtunk. Ma már két gyönyörű gyermek, az 5 és fél éves Dorka és a másfél éves Zalán boldog szülei vagyunk. Mivel maradtunk mindketten szülővárosunkban, így a nagyszülőkkel és még a dédivel való kapcsolat is nagyon szoros, ami nagyon fontos, nemcsak a saját magunk, hanem a gyermekeink számára is.

Legnagyobb kihívás a munka és család összeegyeztetésében; megoldás:

A legnagyobb kihívás a munka és a család összeegyeztetésében mindig az, hogy a lehető legkevesebb időt vegyem el a gyermekeimtől, férjemtől, így arra próbálok törekedni, hogy napközben, főleg alvás időben próbáljam elvégezni a feladatokat és minél kevesebbet csippentsek le a délutáni, esti, együtt eltölthető minőségi időből. Ha utazásra, szakmai vásárokra kerül sor, akkor pedig próbáljuk nagyszülői segítséggel a lehető legjobban megoldani, legtöbbször úgy, hogy ők is tudjanak velünk jönni. A legnehezebb pedig mindig a férjemmel kettesben töltött programokra időt szakítani, de nagy szerencsénk, hogy a
családban a szüleinknek hála mindig van önként jelentkező, ha gyerekvigyázásról van szó, így tudunk arra is figyelni, hogy a házasságunkat ápoljuk.

Szavazz az „Év női példaképére”!

Az „Év női példaképe” pályázattal a tavalyi sikerek után az idei évben ismételten azokat a Baranya megyei nőket, anyákat szeretnénk elismerni és bemutatni, akik a munka és a családi élet területén is példaértékűen helytállnak, hogy mások számára is inspirációként szolgáljanak.

Kedveld a számodra legszimpatikusabb jelöltek fotóját az albumban, hogy eldőljön ki lesz az 2020-as év női példaképe Baranyában! A jelentkezőkre 2020. február 14. és 2020. február 24. között lehet szavazni.

A legtöbb szavazatot kapó jelölt kapja a közönségdíjat és egy 50 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal díjazzák! A top 10 benyújtott pályaművet egy szakmai zsűri fogja elbírálni és 1-et fog kiválasztani közülük, aki megkapja a szakmai díjat, valamint szintén egy 50 ezer forint értékű ajándékutalványt!

A díjak átadására a március 8-i Nőnapi Bababörzén, a Lauber Dezső sportcsarnokban kerül sor.

Sok sikert kívánunk a résztvevőknek!

A jelöltekre itt tudsz szavazni! (A képet likold, az jelenti a szavazatot!)