Kutatás: a vállalkozások egyharmada foglalkoztat megváltozott munkaképességű dolgozót

2022.02.22. - kedd

A hazai vállalkozások 33 százaléka foglalkoztat legalább egy megváltozott munkaképességű munkavállalót – derül ki az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) elemzéséből, amely a megváltozott munkaképességűek nyílt munkaerőpiaci foglalkoztatási helyzetét vizsgálta Magyarországon.

Az intézet MTI-hez elküldött csütörtöki tájékoztatása szerint az elemzésben szereplő adatok a GVI tavaly októberi, féléves konjunktúrafelvételéből származnak, amelynek során 1017 hazai, legalább 10 főt foglalkoztató vállalkozás válaszolt a kérdésekre.
A nagyobb, 50-249 fős cégek 62 százaléka, a több mint 250 fős nagyvállalatok 80 százaléka foglalkoztat megváltozott munkaképességű dolgozót, a gazdasági ágazatokat tekintve pedig elsősorban a feldolgozóipari cégek, amelyek 49 százalékánál található megváltozott munkaképességű alkalmazott.

A MEGVÁLTOZOTT MUNKAKÉPESSÉGŰ MUNKAVÁLLALÓK ARÁNYA UGYANAKKOR A 26-49 FŐS CÉGEKNÉL A LEGMAGASABB, 2,7 SZÁZALÉK, MÍG A 250 DOLGOZÓ FELETTI NAGYVÁLLALATOKNÁL A LEGALACSONYABB, 0,7 SZÁZALÉK.

A GVI felhívta a figyelmet, hogy egy nagy cégnél nagyobb eséllyel lesz legalább egy megváltozott munkaképességű dolgozó, de a kisebb vállalkozásoknál magasabb az összesített foglalkoztatotti létszámhoz viszonyított arányuk.

AZ ELEMZÉSBEN EMLÉKEZTETNEK ARRA, HOGY A MUNKAADÓK A FOGLALKOZÁSI REHABILITÁCIÓ ELŐSEGÍTÉSE ÉRDEKÉBEN REHABILITÁCIÓS HOZZÁJÁRULÁS FIZETÉSÉRE KÖTELESEK, HA AZ ÁLTALUK FOGLALKOZTATOTTAK ÁTLAGOS ÁLLOMÁNYI LÉTSZÁMA MEGHALADJA A 25-ÖT, ÉS A MEGVÁLTOZOTT MUNKAKÉPESSÉGŰEK LÉTSZÁMA NEM ÉRI EL ENNEK AZ 5 SZÁZALÉKÁT.

Példaként említették, hogy egy 26 fős cégnél ez a kötelező foglalkoztatási szint 1,3, míg egy 250 fős cégnél már 13 dolgozó, azaz a kisebb vállalkozások könnyebben elérhetik azt a foglalkoztatotti arányt, aminél már mentesülnek a rehabilitációs hozzájárulás alól.
A gazdasági ágazatokat tekintve a kereskedelemben és a feldolgozóiparban a legmagasabb, az egyéb szolgáltatások területén pedig a legalacsonyabb a megváltozott munkaképességű munkavállalók összesített foglalkoztatotti létszámhoz viszonyított aránya.

AZOK A CÉGEK, AMELYEK ALKALMAZNAK LEGALÁBB EGY MEGVÁLTOZOTT MUNKAKÉPESSÉGŰ MUNKAVÁLLALÓT, LEGINKÁBB A TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÁST ÉS A REHABILITÁCIÓS HOZZÁJÁRULÁS MEGFIZETÉSE ALÓLI MENTESSÉGET NEVEZTÉK FONTOS MOTIVÁCIÓS TÉNYEZŐNEK, A VÁLASZADÓK 67, ILLETVE 54 SZÁZALÉKA MONDTA EZT. A NAGYVÁLLALATOKNÁL INKÁBB A TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÁS, MÍG A 26-49 FŐS VÁLLALKOZÁSOKNÁL A HOZZÁJÁRULÁS ALÓLI MENTESSÉG A LEGHANGSÚLYOSABB TÉNYEZŐ.

A jelenleg még egyetlen megváltozott munkaképességű munkavállalót sem foglalkoztató válaszadó cégek 44 százaléka vélekedik úgy, hogy a jövőben élne a rehabilitációs foglalkoztatás lehetőségével.
Az összes válaszadó több mint fele szerint a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatása után járó adókedvezmény emelése, valamint a mentorálásra és a megfelelő munkakörülményekre nyújtott bér- és költségtámogatás segítené elő leginkább azt, hogy a jelenleginél nagyobb mértékben vegyen részt a rehabilitációs foglalkoztatásban.
A GVI jelezte: a foglalkoztatottaknak csak 0,8 százaléka megváltozott munkaképességű, ez jelentősen alacsonyabb arány, mint amekkora a megváltozott munkaképességűek számából következne.

Forrás: MTI és karriertrend.hu