Ingyenes online mentálhigénés tanácsadás a Szigetvári CsakPONT szervezésében
Pár héttel ezelőtt belekerültünk egy olyan krízishelyzetbe, amely mindannyiunk számára megterhelő és ismeretlen. Olyan kihívásokkal állunk szemben, amelyeket meg kell oldani akkor is, ha ezekhez nem állnak rendelkezésére kész megoldások.
A projektben felkészítésként mentálhigiénés szakemberek és coachok felajánlják segítségüket azoknak, akik ebben a helyzetben szeretnék megosztani félelmeiket, nehézségeiket, dilemmáikat.
"Talán nem túlzás azt mondani, hogy mindannyiunknak szinte egyik napról a másikra felborult az élete. Rövid idő alatt sok változást és veszteséget is megértünk, és olyan helyzetek előtt állunk, amilyenekkel ezelőtt még nem találkoztunk. Így nem is csoda, ha néha azt érezzük, nehezen tudjuk megőrizni a nyugalmunkat és nehezen találjuk a megoldásokat. Ilyen esetekben hasznos lehet, ha egy szakemberrel meg tudjuk osztani a dilemmáinkat, nehézségeinket. A segítő szakemberek meghallgatnak minket és mellettünk állnak, valamint közösen gondolkozhatunk velük a jelenlegi helyzetünkről és a jövőről is."
Csiszka Noémi - mentálhigiénés szakember
Időpont egyeztetés: telefonon vagy emailben a segítőknél.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges