Fenntartható-e egy középszerű Magyarország?

Úgy gondoljuk, és az ide települő üzemek is azt hangsúlyozzák, hogy milyen jól képzett a magyar munkaerő. Igen, van egy ilyen arcunk is, de ha mélyebbre nézünk, elég középszerűnek kell látnunk magunkat. Hosszú távon nem biztos, hogy ez a nyerő…

A szakképzettségi, végzettségi szint szempontjából a magyar munkaerőpiac meglehetősen polarizált, szétszakadt. A „közép”, a középfokúak tömege mellett „fent” van egy jelentős diplomás, magas szinten képzett, kreatív réteg, „lent” pedig egy lassan szűkülő, de még mindig túl magas iskolázatlan, szakképzetlen, vagy legalábbis piacképes, eladható képességek nélküli tömeg.

Európában mást jelent az alacsony képzettség. A fejlettebb térségekben (Euró zóna) az elmúlt 10 évben egyértelműen látható, hogy a felsőfokúak munkaerőpiaci arányának jelentős mértékű növekedését az alacsony végzettségűek csökkenése kísérte, miközben nálunk a középfokú végzettségűek csökkenése áll a felsőfokúak arányának kisebb mértékű növekedése mögött. Mondhatnánk, hogy nálunk eleve kisebb mértékű volt az alacsony végzettség, ezért jobbak vagyunk az Euró zóna országaihoz képest, ugyanakkor a magyar felsőfokú végzettségűek 2020-as aránya most sem éri el az ő 10 évvel ezelőtti helyzetüket. Vagyis mégsem lehetünk annyira büszkék.  

Aktívak a munkaerőpiacon az Euro zónában és Magyarországon, 20-64 éves korosztály, Forrás: Eurostat: lfsi_educ_a, une_educ_a_h

A középfokú végzettségűek jók és jól keresnek Magyarországon?

Az, hogy a szakképzettség mit ér a munkaerőpiacon, mit igényel a gazdaság és mit kínálunk mi, jól látható abból, hogy a foglalkoztatottaknak és a munkanélkülieknek, illetve inaktívaknak (mint sokat emlegetett munkaerőtartalékunknak) mennyire eltérő a képzettségbeli struktúrája. Európai összevetésben, a középfokú végzettségűekhez képest az alacsony végzettségűeknek jóval magasabb a munkanélküliségi rátája: a munkaerőpiac nem tud mit kezdeni velük. De a felsőfokúakhoz képest a középfokúaknak is rosszabb a foglalkoztathatósága (munkanélküliségi aránya), mint Európában általában: vagyis a középfokúak magas részaránya mögött ugyancsak sokan vannak olyanok, akikre ezzel a végzettséggel nem tart igényt a munkaerőpiac (vagy csak alacsonyabb szintű munkáknál számít rájuk).

Mindezt még erősebben mutatja az, hogy a munkaerőpiacon milyen bérelőnyt jelent a magasabb képzettség. Magyarországon a felsőfokú végzettségűek bérelőnye 180%-os a középfokú végzettségűekhez képest (25-64 évesek, 2019), ami még mindig az egyik legnagyobb az OECD országok között (https://www.oecd-ilibrary.org/education/education-at-a-glance-2020_69096873-en) annak ellenére, hogy az elmúlt években jelentősen mérséklődött a különbség a minimálbér folyamatos növelése miatt (2016-ban még 207%-os volt ez a mérték).

Ezzel legyünk elégedettek? Ezzel milyen jövőbeli versenyképességet, fejlődést alapozhatunk meg?

A magas foglalkoztatottság és alacsony munkanélküliség elfedi a problémát

Magyarországon valóban viszonylag magas (20-64-évesek, 2020-ban) a foglalkoztatottság (75%) és tényleg nagyon alacsony a munkanélküliség (4,2%), ami elfedi azt a tényt, hogy ezen a téren nincs, vagy legalábbis biztosan nem elégséges az előrelépés. Tartósan jelentős mértékű a befejezetlen 8 osztállyal, vagy a maximum általános iskolai végzettséggel (szakképzettséggel nem) rendelkezők aránya (a munkaerőpiacon nem megjelenők körében). Bár a korfa változásával ennek már el kellene tűnnie, iskolarendszerünk mégis újratermeli ezt az eleve „vesztes” réteget. (Vesztesek saját bezárt, reménytelen életútjuk miatt is, vesztesek a munkaerőpiac szempontjából is, mert csak nagyon nehezen, elvétve foglalkoztathatók, ott is csak vesztes, alacsony bér-pozícióból.) A szakképzettek egy jelentős részével elégedett az ipar, mert a betanított szalag-munkához az pont elég. A valóban jók pedig gyakran keresnek más utakat. Elégedettek vagyunk az idei magas felsőoktatási felvételi számokkal, pedig láttuk a korábbi táblából is, hogy a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya mennyire elmarad az európai átlagtól.

Fenntartható a középfokú végzettségre támaszkodás?

A rossz hír az, hogy persze, sokáig, mint ahogy eddig is jól megvoltunk vele. Csak épp ezzel a középszerűséggel egy-egy lépéssel mindig lemaradunk, leértékelődünk. Kellenek ilyen munkaerőpiacok is, bár nem a dinamikus, tudásalapú „elit” gazdaságok számára.

A magas székekből, hivatalokból, képző és szolgáltató intézményekből le kellene hajolni azokhoz/azokért, akik nem iskolázottak, nem tudtak/akartak integrálódni a XXI. század elvárás-rendszerébe. A közfoglalkoztatásnak eddig az volt a jelszava, hogy munkát adj, ne segélyt. Át kellene váltani arra, hogy tudást (munkaszeretet, -értelmet, felkészültséget) is adj, ne csak (köz)munkát. Nonszensz az is, hogy még mindig vannak olyanok, akik az alapfokú iskolából funkcionális analfabétaként lépnek ki, bár úgy gondoljuk, hogy sok tehetség, egyéniség van közöttük, és az esélyt egyébként is mindenki számára meg kellene adni. A középfok sem jelent garanciát, sem az egyén jövőjének biztosítására, sem a gazdaság (vagy a szolgáltatások fogyasztói) szakképzettségbeli igényei kielégítésére. A szakképzésben reform reformot követ, de még mindig inkább a „legyen munkára fogható” képzés jegyében, és nem a XXI. században elvárt kompetenciák kifejlesztése érdekében.

Igazából nincs ebben semmi új, csak annyi, hogy a fenntartható pályához nekünk bölcsebbeknek, fiataljainknak képzettebbeknek kellene lenniük.

Szakértők:

Prof. Dr. László Gyula, munkaerő-piaci és társadalmi párbeszéd elemző, PTE KTK

Dr. Sipos Norbert, munkaerő-piaci elemző, PTE KTK

Fotó: Envato

#munkaugy #munkaeropiac #foglalkoztatas #szakkepzettseg #fenntarthatosag #munkanelkuliseg

Forrás: munkeropiac.eu