Elindult a kormányzati Családbarát Hely tanúsító védjegy program

2019.10.09. - szerda

Az európai uniós forrásból megvalósuló Családbarát ország projekt (EFOP-1.2.6-VEKOP-17-2017-00001) nem kisebb feladatot tűzött ki célul, mint a családbarát Magyarország megteremtését. Ennek megvalósításában a munkahelyek és a szolgáltatások kulcsfontosságú szerepet töltenek be.

A Családbarát Ország projekt fő célkitűzése, hogy Magyarországon könnyebb legyen összeegyeztetni a munkát és a magánéletet.

A Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft. a Családbarát Hely tanúsító védjegy létrehozásával egy mindenki számára kiszámítható minőséget jelentő tanúsítási rendszert dolgozott ki. Ez a védjegy hitelesen bizonyítja a munkavállalók és a szolgáltatást igénybe vevők számára, hogy a védjegy tulajdonosa családbarát szemléletű, azaz családbarát munkahelyként működik, illetve családbarát szolgáltatást nyújt, mely egyúttal a szervezet társadalmi felelősségvállalását is igazolja.

A Családbarát Hely tanúsító védjegyre Magyarország egész területéről lehet pályázni. A pályázók tartozhatnak a versenyszférába, a közszférába és a nonprofit szektorba is. Lehetnek mikro-, kis-, közép- és nagyvállalatok egyaránt.

A Családbarát Hely tanúsító védjegyre online felületen keresztül lehet pályázni.

https://www.csalad.hu/csaladbarathely/

A weboldal egyben részletes tájékoztatást nyújt a Családbarát Hely tanúsító védjegyről, megszerzésének feltételeiről és folyamatáról. Először regisztrálni kell a pályázó munkahelyet vagy szolgáltató helyet, majd ezt követően kerül sor egy előszűrő kérdőív kitöltésére, mely felméri, hogy az adott szervezetben milyen családbarát működési formák vannak jelen. Mind a regisztráció, mind a pályázati kérdőív kitöltése egyszerű, jól átlátható és mindössze 10 percet vesz igénybe.

A védjegy két kategóriában ítélhető oda: Munkahely- és Szolgáltató Hely kategóriában.

Egy háromszintű, egymásra épülő rendszert dolgoztunk ki, melynek kezdete a Bronz fokozat megszerzése, amelyre mostantól lehet pályázni. További, folyamatosan fejlődő és bővülő családbarát intézkedések bevezetése után egy magasabb kritériumrendszernek megfelelve lehet majd egy év elteltét

követően továbblépni az Ezüst fokozatra. Ennél a fokozatnál a pályázó már jogosultságot szerezhet különböző működését támogató kedvezmények igénybevételére.

A Családbarát Ország Nonprofit Kft. által létrehozott Családbarát Hely tanúsító védjegy egyik célja, hogy a szervezetek minél szélesebb körben megismerjék a különböző családbarát működési formákat és ezeket folyamatosan fejlesztve beépítsék működésükbe.

A családbarát szemlélet egy pozitív társadalmi üzenetet hordozó érték, mely egyre nagyobb jelentőséggel és vonzerővel bír napjainkban.

Legyenek partnereink a Családbarát Magyarország megteremtésében!