Dr. Szabó Mónika a Ki legyen az Év Női Példaképe Baranyában? pályázat egyik jelöltje

 

Foglalkozás, legnagyobb szakmai sikerek:

Jelenleg a Baranya Megyei Kormányhivatal jogásza vagyok és szerencsésnek tartom magam, mert valamennyi munkahelyemen sikerült kihívásokat találnom és ebből fakadóan sok sikerélményem volt, amelyhez mindenkor a támogató kollegiális közeg sok segítséget nyújtott. A 90-es évek közepén védőnőként indult a szakmai pályám, amelynek során számos pécsi körzetben (pl.: Vasas, Tettye stb) szerezhettem gyakorlatot. Időközben levelező tagozaton elvégeztem a jogi egyetemet, majd Budapestre költöztünk és a központi közigazgatásban, döntően minisztériumokban váltam jogásszá. Mindeközben három gyermekes anyuka lettem és családi okok miatt visszaköltöztünk Pécsre, így 2014 óta a Baranya Megyei Kormányhivatalban dolgozom. Legnagyobb szakmai sikeremnek a jelenlegi beosztásomat tartom, osztályvezető vagyok 2017. óta a kormányhivatal Rehabilitációs és Szakértői Osztályán. Jelenlegi munkakörömben az egészségügyi és jogi végezettségem, illetve az időközben elvégzett számos tanfolyam és képzés (jelnyelvi tanfolyam, családjogi szakjogász, közigazgatási vezető, kormányablak ügyintéző stb.)  valamennyi tapasztalatát hasznosítani tudom, sikerült továbbá egy remek csapatmunkát kialakítani a kollégáimmal és azt gondolom, hogy ügyfélorientált, empatikus és segítőkész  betegellátást és hatósági ügyintézést tudunk így biztosítani.

Család bemutatása:

Férjem 1996 óta Jezerniczky Tamás, aki egy legendás pécsi rock együttes, a Coda zenekar egykori alapítója és gitárosa volt, jelenleg vagyonvédelmi rendszerszerelő és hobbizenész, illetve természetesen 3 gyerekes apuka. Gyermekeink: 15 éves Blanka, 9 éves Áron és 8 éves Mátyás, akik a Koch Valéria Iskolaközpont tanulói. Egy kis családi házban élünk Pécsett, van egy pulikutyánk és 2 cicánk, akik intenzív részesei a családunknak. Igen aktív családi életet élünk, sokat kirándulunk, kertészkedünk és meghatározó része életünknek a zene, én hallgatom, míg a többiek aktívan művelik.

Legnagyobb kihívás a munka és család összeegyeztetésében; megoldás:

Legnagyobb kihívásnak a különböző társadalmi szerepeknek (gondolok itt különösen az anyaságra, a családi szerepvállalásra és hogy ez mellett jó munkaerő, jó kolléga is maradjak) történő maradéktalan megfelelés kivitelezhetőségét tartom, miután elég maximalista vagyok ez nagy térbeli és időbeli logisztikát, erőt és jó fizikai aktivitást igényel. A munka és család összeegyeztetésében az időfaktor az, ami számomra a legtöbb fejtörést jelenti, lévén közel 10 órát töltök a munkahelyemen és mindezek mellett működtetnem kell a családot, háztartást, kertet és szőlőt. Egyedüli segítséget a férjem jelenti a feladatokban, így amit lehet munka előtt (pl.: sportolás), ami marad (pl.: bevásárlás) munka után oldok meg, míg a férjem a gyerekeket hozza-viszi, ahová kell az adott napon. Miután korán kelő vagyok, a reggeli zavartalan időszakba sok minden belefér, másrészt a háztartási munkák zömét szeretem, a kert pedig a hobbim - noha a mérete már túl van a hobbi kategórián - így könnyebben megy a feladat és nem okoz állandó frusztrációt az, aminek soha sem lesz vége :)

Szavazz az „Év női példaképére”!

Az „Év női példaképe” pályázattal a tavalyi sikerek után az idei évben ismételten azokat a Baranya megyei nőket, anyákat szeretnénk elismerni és bemutatni, akik a munka és a családi élet területén is példaértékűen helytállnak, hogy mások számára is inspirációként szolgáljanak.

Kedveld a számodra legszimpatikusabb jelöltek fotóját az albumban, hogy eldőljön ki lesz az 2020-as év női példaképe Baranyában! A jelentkezőkre 2020. február 14. és 2020. február 24. között lehet szavazni.

A legtöbb szavazatot kapó jelölt kapja a közönségdíjat és egy 50 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal díjazzák! A top 10 benyújtott pályaművet egy szakmai zsűri fogja elbírálni és 1-et fog kiválasztani közülük, aki megkapja a szakmai díjat, valamint szintén egy 50 ezer forint értékű ajándékutalványt!

A díjak átadására a március 8-i Nőnapi Bababörzén, a Lauber Dezső sportcsarnokban kerül sor.

Sok sikert kívánunk a résztvevőknek!

A jelöltekre itt tudsz szavazni! (A képet likold, az jelenti a szavazatot!)